TISZK, TISZK rendezvények

Vonalak, színek, virágok…

Ezzel a címmel nyílt kiállítás a KanizsaTISZK „Alkotó Ifjúság Galéria és Kávéház”-ban  május 6-án. A Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézmény 5. osztályos tanulóinak munkáit láthatja a közönség egy hónapon keresztül.

A megnyitót, maguk a kis alkotó leánykák kedves versekkel vezették be. Az idézetek mondandójukban, hangulatukban az alkotásaikhoz kapcsolódtak. A gyerekek tűfilc segítségével virágokat jelenítettek meg rajzaikban, melyeket rajzóra keretén belül készítettek el.

Paszternákné Nagy Ágnes – a gyerekek felkészítő tanára – elmondta, hogy ez a képanyag, ami a galéria falára került, több órányi munka eredménye, melyet az Erzsébet tér virágai ihlettek.

Az alkotások a kisdiákok türelméről, precizitásáról tanúskodik, valamint lelkületük kis szeletét is megmutatja.