FRESH A.I.R. oklevél átadó ünnepség

Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. projektpartnerként vesz részt az Ausztria – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló „FRESH A.I.R-Új szelek a környezeti nevelésben” elnevezésű projektben. A programban megvalósuló képzések mindegyikének középpontjában az innovatív környezeti nevelés és természeti oktatás áll. A projekt keretében 2013. április 5-én egy két éves pedagógus képzés indult el Train The Trainer címmel, mely az óvodai és általános iskolai pedagógusokat célozta meg. Szeretném tovább olvasni...

Magyar Tudomány Ünnepe

A szervezők „Tudás, Tanulás, Innováció” címmel hirdették meg a rendezvényt. A témák színesek voltak. Az előadók tudományterületük országosan elismert tudósai, tanárai és egyben kanizsai kötődésűek. Mérksz Andor ügyvezető igazgató köszöntője és Dénes Sándor polgármester megnyitója után, Dr. Gaál Zoltán egyetemi tanár „Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred.”, Dr. Héjjas István aranydiplomás gépészmérnök, irányítástechnikai szakmérnök „Környezetvédelem és innováció”, Kocsis Katalin nyugalmazott zenei könyvtáros „A magyar tudósok és a zene.” … Szeretném tovább olvasni...

Szakképzési Akadémia

A Vasemberház Dísztermében 2014. október 16-án került sor a Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. és a GTTSZ által szervezett Szakképzési Akadémia újabb előadásaira, melynek keretében a Robert Bosch Kft. és a HEAT Gázgép Kft. humán erőforrásaival szemben elvárt követelmények kerültek górcső alá. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Dr. Polai József a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnökének köszöntője után a rendezvényt Dénes Sándor Nagykanizsa MJV Önkormányzatának polgármestere nyitotta meg. Szeretném tovább olvasni...

A siker tanulható

A szervezők „A siker tanulható” címmel hirdették meg a rendezvényt. A témák színesek voltak, a diákok megismerkedhettek: Csiszka Zsolt ügyvezetővel, Lakatos Péter E-kereskedővel, Rajnai Richárd alapító, tulajdonossal, Somogyi Tibor tulajdonos, ötletgazdával illetve Valentínyi Katalin alapítónővel. Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte a rendezvényen résztvevő diákokat, „példaképeket”. A polgármester útravalóként szánt gondolata a következőképp hangzott: „Ne másokhoz hasonlítsátok magatokat, mindig azt nézzétek, hogy mit szeretnétek elérni az életben.” Szeretném tovább olvasni...

Vissza a régi rendszerhez

A kérdéskörről a városi szakképzést irányító veztők, illetve Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési képviselő, Dénes Sándor alpolgármester és Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatásért és szakképzésért felelős alelnökének részvételével rendezett fórumot a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Kanizsa TISZK. A megjelenteket előbb Mérksz Andor, a TISZK igazgatója, illetve dr. Polay József, a kanizsai kamara elnöke köszöntötte, utóbbi hangsúlyozta, , hogy a megfelelő szakképzés fontos… Szeretném tovább olvasni...

Színe, fonákja

A KanizsaTISZK Tanbolt Galériája újabb kiállításnak adott helyet. Mikó Edit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem másodéves hallgatója, a Batthyány Lajos Gimnázium volt tanulója mutatkozott be alkotásaival.
Bemutatkozó kiállítása összefoglaló jellegű. A képek egy része az egyetem keretein belül készültek, melynek jellegét a feladatok kötöttsége határozta meg, valamint egyéni indítatású alkotások is kerültek a kiállított alkotások közé. Az egyetem festőrestaurátor szakán tanuló fiatal alkotót pillanatnyilag az önábrázolás érdekli… Szeretném tovább olvasni...

A Galéria újabb kiállítása

„Szín-Vonal” címmel a Rozgonyi Úti Általános Iskola felsőtagozatos rajz- szakkörös diákjainak munkáiból nyílt kiállítás a KanizsaTISZK Galériájában.
A festmények, rajzok láttán egy-egy gyermek egyénisége tárul a kiállítást megtekintők elé. A tárlatról az intézmény igazgatója, Jeszenői Csaba mondott bevezetőt. Többek között beszélt az iskola sokrétű művészeti tevékenységei- ről, valamint a diákok e területen elért eredményeiről is. A tárlat megnyitóját a tavaszt, a kikeletet idéző dalok és versek kísérték.

Szeretném tovább olvasni...

Lezárult a „Merre visz az út?” projekt

A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. „Merre visz az út?” két éves projektje sikerrel lezárult. A projekt záró rendezvényére 2014. január 29-én került sor, melyen a program megvalósítási időszaka alatt elért eredményeket ismertették és értékelték.
A program megvalósítási időszaka: 2012. február 01 – 2014. január 31-ig terjedt, melyre a TISZK 48.502.528 Ft támogatást nyert el.
A KanizsaTISZK ifjúsági célú programjainak fejlesztésére irányuló projekt célja volt, a TISZK keretén belül és Nagykanizsa… Szeretném tovább olvasni...

Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató

A Nagykanizsa és Térsége TISZK Nonprofit Kft. az idei tanévben a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával valamint a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezte meg a kanizsai pályaválasztási kiállításként szolgáló Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató elnevezésű programot. A három napossá bővült, 2013. október 24-25-26-i nagyszabású rendezvény – a korábbi évekhez hasonlóan – most is a pályaválasztás előtt álló 8. osztályos diákoknak kívánt segítséget nyújtani… Szeretném tovább olvasni...

Oldal 2 / 14«12345»10...Utolsó >>